Hagytuk tönkremenni, most állhatunk a romjainál! Se kastély, se legenda. Ha az emberi mulasztás nem lett volna ennyire hatékony, most a szalonban ülhetnénk, a korabeli tárgyak között. Tóba közelében még a nyolcvanas években is állt egy kastély, mondják, hogy ennek szakasztott mása, még az eredeti berendezéssel. Talán túlságosan gyakran hivatkozok arra, hogy "mondják", "úgy hallottam"… de amikor a falut járva próbáltam összeállítani egy képet a Pecze - kastélyról, és a családról, csak a még idős emlékezők meséjére hagyatkozhattam.
2011. január 31., hétfő
2011. január 26., szerda
Dejà vu
Kivételesen egy nem igazán szépirodalmi részlet kerül ide. A Népszava Szép Szó mellékletében jelent meg - még 2003-ban. És többet nem is mondok róla, íme az írás:
Dejà vu
"… olvasom, hogy kétszázan tüntettek Belgrádban, a nagy tüntetések városában, gondoltam is, hogy nagy depresszió lehet nálatok. Illetve valami hasonló, mint ami itt: nem értik az emberek, hogy mi köze van ennek a balhénak a saját sorsukhoz. Ami azért Jugoszlávia esetében (vagy hogy is hívnak most titeket) mégiscsak furcsa, mikor éppen az USA-hoz nektek igenis sok közötök van, ugye..." (levél, 2003. február)
2011. január 17., hétfő
Kissanyi regénye/részlet - Az átmenet megfoghatatlansága
Kora délután, az adott nap javában, már a következő hajnalt várom. Több ez várakozásnál: sóvárgás, kétségbeesésig fokozódó vágy az új, még tiszta és belakatlan nap hajnala után.
Másnap a puha szürke átmenetében a sárgás-rózsaszínes kék felé, mint az éjszaka győztes hadvezére, állok: diadalív a hajnal nekem, a múlt sötétje és a rám váró jövőm – napom! – között. A hajnal a nap gyorsan elmúló csúcsélménye, ahonnét minden lefelé tart, a vérből eltűnő koffein sebességével. A déli kávé képessé tesz a délutáni munkára, de csak a hajnali nyújt többet a testi fölpezsdülésnél.
Kevésszer talált mással és máshol a reggel. Fruzsina azt mondja, sivár ez így. Nem értem, miről beszél. Télen hallgatom a teljes csendet, vagy a falusi éjszakák kutyaugatástól is alig megtört csendjének a hópuha szürkület némaságába való áthajlását. Tavasszal a napkelte előtt ébredő rigók egymást bátorító, a reggel felé közeledve egyre lendületesebb énekét figyelem. Nem unatkozom, és a halál nyugalmára sem félelemmel gondolok, inkább belesek a résnyire megnyíló kapun. Elakadó lélegzettel, a gyomor üresébe dobbanó szívvel figyelek: félelem lakik a mélyfeketeségben, vagy más?
2011. január 11., kedd
Jusson eszünkbe, élünk!
Januárvégi fagyos, de fényes délután van, tiszta kék éggel. A napsütésében a csontig hatoló hideg is elviselhetőbb. Többünknek csak az addig érintetlen hóban jut hely, toporgunk, magunknak tapossuk ki a teret. Tető nincs fölöttünk, ebben a faluban esőben, szélben, hóban is a szabad ég alatt történik a halott búcsúztatása. A ravatalozó kicsi, oda nem férnének be a gyászolók. Szép számban jöttünk össze, rokonok, szomszédok is. Utóbbiak többen vannak az elvártnál. Idős asszony a halott. Élhetett volna még, mondjuk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Címkék
Antus meséi
(1)
Balkalonológia
(1)
Balkán
(1)
bánáti csend
(1)
boldogság
(2)
bombázások
(1)
boszorkányok
(1)
Dombos Fest
(2)
elfogyott napok
(2)
elvándorlás
(1)
érintések
(53)
föld
(1)
gang
(1)
gyaloglás
(1)
háború
(4)
haibun
(1)
halottak napja
(1)
írás
(1)
Irma
(3)
Irodalmi Jelen
(1)
irodalmi napok
(1)
irodalom
(1)
karácsonyi depresszió
(1)
kemence
(1)
kenyér
(2)
kert
(1)
kishegyes
(3)
kishegyesi kaszáló
(1)
Kissanyi regénye
(3)
Közegellenállás
(1)
Közegellenállás 2019
(1)
lángos
(1)
lepény
(1)
levél a katonaságtól
(1)
magány
(1)
Majtényi Mihály novellapályázat
(1)
menekültek
(2)
nagy farkas dudás erika
(1)
nfde
(1)
novella
(1)
nyár
(2)
nyomorult élet
(1)
olasz baba
(1)
óra
(1)
öregség
(2)
ősz
(1)
Pecze-kastély
(1)
riport
(2)
rövidpróza
(1)
semmiből a semmibe
(1)
Sikoly
(1)
sírás
(1)
szellemi tulajdon lopása
(1)
Szerbia
(2)
szerelem
(4)
szétvert családok
(1)
Szombathy Bálint
(1)
tartalékosok
(2)
temetés
(1)
tenger
(1)
tó
(1)
zivatar
(1)