2012. október 31., szerda

Kacsasült és párolt káposzta

A régen elhunyt Márcel néni sírjánál meséli Irma, hogy a néni a halála előtt tíz évig feküdt a sezlonon, ahol betegsége előtt a kiscsirkéket tartotta a levarrt szemű kotlóssal. A szem bevarrására akkor volt szükség, ha a kotlóstyúk bántotta a fekete, vagy a kopasznyakú csirkéit. Amikor a szemhéjról lógó cérnába egy csirke belekapott, a kotlós rikácsolásától az aprójószág percekre csendbe merevedett. A betegség alatt a csirketartó katonaláda a sezlonról két összetolt hokedlire került, és ment az élet tovább. Később Antus bácsi, a férj, a kotlósokkal bajlódást megunva a százas égő mellett döntött, de végig egyforma gonddal vigyázta a feleségét és a csirkéit. Tíz év után vigyázva rakta a koporsóra Márcel néni muskátlijait, és csak akkor kezdett sírni, amikor a föld alatt az utolsó virág is eltűnt.

Halott szagú november, az ősz búcsúzik! Jenő Irma miatt és csúfolódásból költői, mert egy ilyen napon, amikor a világ csupa köd, ború, és a sírok között latyak, inkább káromkodna. Irma füle érti a szavak mögötti gúnyt, és idegesíti a hamis pátosz, de elintézi annyival, hogy Jenő ne siessen, még októbert írunk, és a november messze! Két nap, morogja Jenő miközben a temető hulladékgyűjtőjébe dobja a Márcel néni sírjáról leszedett műcsokrot.Irma az első perctől bánja, hogy Jenőt elhívta. A közös tevékenység összehozza az embereket, de mire ők ketten a tervezett sírokat fölvirágozzák, a frissen létrejött békéjüknek annyi, és kétséges, hogy az Irma által készített meglepetéséből, az előző este gonddal válogatott, szakszerűen áztatott és kora hajnalban megsütött gesztenyéből esznek-e ők együtt?Irma a gesztenyeillat miatt direkt nem engedte be Jenőt, és a férfi a nagyjából kitakarított malteros talicskájával a kapuban várakozott, amíg Irma kihordta a virágokat. Négyet fordult, a végére belátva, hogy a krizantémok illata úgy rátelepedett a házra, hogy elnyomott minden mást, de a sült gesztenye dolgába előbb már a párolt káposzta is beleszólt. A csokrok alig egy óráig várakoztak a vödrökben, mégis eluralták a légkört. Sírvirágok, borzongott Irma, pedig nem is csak a halottakra valók, de neki inkább csak rózsát! Vagy azt sem, mert a vágott virág halott szépség, ami erőszakosan hívja föl a figyelmet arra, hogy minden mulandó. Még a szép is elmúlik. A csodák is. Mi is, bár ez utóbbi a legfölfoghatatlanabb, és hogy velünk együtt a gondolat is oda, az érzés! Az érintés is elmúlik. Vagy nem? Továbbvisszük-e azt? Irma Jenő előtt inkább elhallgatja a gondolatait, mert a férfi az utóbbi időben eldurvult, süketen és vakon hagyja maga fölött múlni az időt.Irma fejében a sült gesztenye és a halottak napja örök időktől fogva összefügg, mellé jön az első hízott kacsa föláldozása, és a pecsenyezsíron párolt lucskos káposzta. Inkább ezekre gondol, hogy ne Jenővel foglalkozzon, aki a talicskával és a saját csokrával bajlódik, végül az ázott krizantémok a hóna alá csapva nyomódnak, törnek össze. Kár értük. A rózsák mellett az egyetlen virág, amit Jenő a végső pillanatig hozzáértőn gondoz. Ráadásul az idén pontosan a megfelelő időre nyílottak ki, és a legszebb, legmutatósabb állapotukban, közvetlenül a temetőbe indulás előtt vetett véget életüknek a metszőolló. Örüljünk annak, ami van, most annak, hogy esik! Az idei készülődést elszomorította az idő. Az eső, ami későn érkezett egyforma közönnyel mossa a temetőt és áztatja a sírok utolsó sorával szomszédos búzaföldet.Végre otthon! Meleg, kacsasült körítéssel, meglepetésnek a sült gesztenye. Jenő elolvad, mint a hirtelen jött melegre a februári hó, amire ha nem vigyáz az ember, beszakítja a konyha tetejét. Drágaságom, mondja, képzeld el a megvénült, kócos öregasszonyt, amint holtan fekszik egy szárkupac tövében, szelíd, szomorú arccal, ahogyan Fekete István leírta a Nyarat. A folyón öreg, foltozott csónak, öreglegény-álca: az Ősz! Makkpipa, csipkebogyó gombok, kalapdísznek pirosló vadkörtelevél. Látom a szemed, benne kéklik ez a késő őszi égbolt, és már a termésüket is szórják a japánakácok, hol vagyunk mi már a saját történeteinkből, merre múltak az érzéseinek? Irma csuklik egyet, Jenő, te mégis olvasol! Vagy csak a kacsasült? A végletek, hogy élünk és meghalunk? http://www.magyarszo.com/hu/static/szerzo_author/?id=90

2012. október 7., vasárnap

Őszi tisztítókúra – boldogtalan szigetek

Békés és nyugodt őszt remélni? Itt és most minden apróság ok a panaszra. A közeljövő téli hidegére gondolás, vagy a még mindig tartó és ebben az évszakban már nehezen tűrt meleg is. Például ezek, és az a bizonyos kosár. Húsz százalékos áremelések, félő, hogy az áraknak minden hegy jó, csak trappban fölfelé. A gondokat nézve a sok van a baj, az életkellékekkel kapcsolatban a számos hiány, a nincs. Az elmélkedés a sorvárás közben ideglevezető. Az egyik vásárló két karton étolajat rak a mozgópultra, miközben az elénk engedett, utána várakozónak csak egy-egy literes a kezében, a harmadik a hóna alatt. A pénztáros szeme mérgesen villan, de elharapja, hogy a kosár akkor minek? Méltányoljuk, mindenki siet. Mi most a hegyre. De a kopár síkság után a már régen vágyott és az egyre nehezebben elérhető hegy, erdő is csalódás, mert szokatlanul száraz és poros. Ahelyett, hogy az a jellegzetesen finom, mélyre vonzó avarillattal fogadna, húzna a mélyére – inkább csak olyan, mint ahol már titkok sincsenek, kiégett a lelke is, és ettől a kiszáradófélben lévő fák birodalma csupa közöny.

Hiányoznak az igazi ízek, elnyomja őket a keserű száj, a fogak rései között megrekedt, erjedésnek indult panasz. Aki minden érzést és gondolatot kimond, az boldogtalan, mondja már a hazafelé tartó úton Irma. Figyeld magadon és rájössz: ha boldog vagy, akkor csak hallgatsz, tág szemmel nézel és mosolyogsz, már-már bambának tűnsz. Nem baj, ha ilyen lennél, engedd szabadjára nyugodtan, mert ha reggel a péknél egy ilyen arcot látnék, utána legalább fél napon át sok-sok gyászosnak, nyavalyásnak megbocsájtanék – volna mit, mert az arcukra írt lelki nyomor ragadós, dohos szagukkal, áporodott levegőjükkel másokban is pusztítják az életkedvet. 

Egy elcsípett mondat az ünnepségen: megőrülök az illatodtól, mondja a férfi a lánynak. A férfivel a szemünk összevillan, illetéktelenségem nyilvánvaló. A férfi később kéri, ne írjam meg, az asszony miatt, bár nem valószínű, hogy olvas. Ugyan! Csak egy férfi súgott valamit, ami a lányt nem érdekelte. Rosszul fölmért helyzet, egy zavart férfi rosszul gombolt ingben, múlt századot idéző pulóverben. Mi is a múlt századból, múlt századi verseinkkel. 

A reggelt egészségtelen Thomas Dylan verssel kezdeni, mondja Irma és átnyúl a vállam fölött, lecsukja a laptopot. Megakadályoznám, de már csak az elharapott versvég hördül, elhallgat a gép. A gyenge angoltudásommal sejtett tartalom hat, a lényeg a szavak jelentésén túl. Beleértett saját sors, tragikus történet, nyomasztó képek. Kell, mégis. Ború a javából, ezt elismerem, miközben Irma a virtuális lét hangulatának méltó folytatásaként telepedik rám. Melankólia, letargia, depresszió. Mindegy, hogy melyik zsákutcában épp, az ott veszteglés közös sorsunk. Itt veszteglés. Ti déliek, mondta a pesti vendég. Ti. Déliek. Mindig, mindenhonnan az elhatárolódás. A meleg tágítja a teret, viccesnek szánt magyarázat, utalás a nyárra, de arra is, hogy maradjunk veszteg. Itt. Irma nem hagy elkalandozni, azt mondja, hogy mostanában túlteng a költészet, a kor hozza e, vagy a vesztet érző létezés, a nyomott közeg hívja elő? Mindegy. Ő is írt valamit, hallgassam csak, és mondja, mondja, nem tudom hol a kezdete, mi benne a próza, és hol a vers, néhol síksági szófolyam, néhol nekivadult hegyi patak. Megvárni, amíg az ablakon betolakszik a köd, éhen halni, például erre lesz esély, a hiányoddal teremtett űr mond el mindent rólad. Kit érdekelne utólag, hogy ki voltál? Tagadhatod, hiú vagy és azt hiszed, hiányoznál! De már nem ilyen a világ, egyszemélyes üvegszigetek lebegnek a semmi tetején, ahol vigyázniuk sem kell, nehogy egymást összetörjék, mert távolságtartásra kitalált rejtett műszereikkel kivédhető az ütközés. Irma, ebből elég! Erre megsértődik. Elcsipegeti az utolsó szelet magos kenyerem. Ebben tökmag is van, csodálkozik, és kér hozzá egy pohár joghurtot. Hirtelen váltás, követhetetlen. http://www.magyarszo.com/hu/static/szerzo_author/?id=90