Októberben az ősz bátran a szemedbe néz, novemberben már bűntudatosan, vagy fáradtan, mindegy miért, de nem tűri el a tekinteted. Sándor azt mondja, novemberben műtétje lesz, de én attól ne féljek, és közben nem néz a szemembe. Elhallgatom, hogy csak arra várok, hogy elforduljon a sarkon, és megyek utána. Látom a jövőt. Az avarszagot is visszaadja az álomkép, a rothadó hársfalombban megrekedt nyár virágillatát, és azt is, ahogyan a télen a vékony ereken át az arcomra csorog a hólé. Ki nem álmodik rémeket a kórház árnyékában?
