2012. június 18., hétfő

Júniusi nekifutások

A kerítésen belüli élet hozadéka az edzetlenség, bizalmatlanság, félelem a messzitől. Az ilyen merre mozdulna, ha nem az öreg könyvek és a sárgult, foszlott szélű újságok közé, vagy a dohos, homályos szobák emlékébe, ahol a lámpás rádióból a Szabad Európa adása szól, és részeg ének teszi tönkre előre a jövőt.

A holdtalan virrasztásban a tetten ért végtelenség és az ablakon túli világ fekete csöndje kő a gyomorban, torokszorító rémület. Hajnalra végsőkig lassul a szívverés, ijedelem. Ki segíthetne? Senki. Ablakhoz vánszorgás, hideg veríték, zuhanás az öntudatvesztésbe, eszmélés, lebegő élmény végül. Megnyugtató valós neszek kívánása, helyettük váratlanul fölzakatol a régi varróműhely lábbal hajtós gépe. Sűrű koppanások, félre ütések. A varrógép ötven év után is ritmusra hibáz. A kövek is élnek, csak lassan, mondta az asszony, aki az ura klott gatyáját javította, közben a mellette játszó gyerekhez beszélt. Például, hogy a fajtánk egyetlen pillanatban boldog: amikor ráébred, hogy nőnek született, de megbánja a fölismerést, és ettől mulandó a boldogsága. Vigaszul jöhet az önfeláldozás lázába kapaszkodás, számlálhatatlan alkalommal a végig.

Egy újabb alkony. Keleten a Hold vértől maszatosan emelkedik, közben a Nap nyugaton veszik hasonlón. Egyformán jó és kegyetlen istenek váltása a júniusi este. Éjfélre, amikorra az ezüst fény a tetőket, a kerteket festi, a nappali józanság már nyomokban sem. Merész elhatározás: hideg fényben a szomszéd faluig, a hétköznapi rémségek mellé kell a valószerűtlen gyaloglás. A tűréshatárig növelt rettegésben túlélni a csapat kóbor kutyát és a gyanús alakok társaságát, szembesülve a ténnyel, hogy ez egyszer a visszalépés lehetősége kimaradt játékszabály: mert pontosan ez az a várt és félt nyár, amiben zárlat alatt az összes egérút.

Félúton a Hold, és a minden közepében alvó pipacsok között félúton a visszafojtott lélegzetű júniusi éjszaka is. Vonzások, érthetetlen és értelmetlennek tűnő összetalálkozása két félnek, akik addig azt hitték, egész a kétkarú lény, mert magában is épnek tűnő, tökéletes istenképmás. Négykarú, négykezű test két fejéből néz össze két tág pupillájú szempár, nincs válasz és nem is kell, hogy miért és meddig, mert helyette ajándék és ráadás az oktalan öröklét illúziója, mítoszok ködébe vesző előzmény. A keret a zárult szirmú virágok részvétlensége, a hársfaillatba ájult útmente, a repülésük mámorába feledkező baglyok, az alvó rigó szusszanása a bokrok közül. Soha ilyent, mert utána nincs tovább.

Álomtalanságot inkább, ima végi kívánság! Mély éjszakát, amiben nincs kísértés és döntéskényszer, sem ismeretlen utcák fordított tükörképe holdkórosokkal. Félelem helyett megérkezést adj! Ellenkező véglet. Hajnali érintés, zuhanás, lebegés, megszorongatott szívvel indul a nap. Erős és határozott ölelés volt, fájdalmas, és ha akar, mint a borostyán, a félelem ezer hajtással körbefon, elrejt a nappal elől. Mélyről jön, ritmusa van. Hibás leütések. Depresszió. Közben júniusi illatbőségben tobzódó reggel. Friss kenyér a sütőből, és mindenki elégedett.

Más a való. Kertsziget a sok bánatos nő, mondta az asszony, aki az urának fekete klottból varrt gatyákat, és filléres regényeket olvasott. Kinevették, amikor a Singer varrógép csontfogantyús fiókjában megtalálták a verseit. Élni kell, értelemmel tölteni az órákat, egy nő nem ír, mondták neki hol szépen, hol csúnyán. Ribizliből lekvárt főz, orvoshoz viszi a macskát, fahéjjal szórt tejbedarát ad a gyereknek, és megkeresi a rózsaszín cipőfűzőt. Napjában ezerszer lehajol, reggeltől estig különböző tárgyakat hordoz. A renddel bajlódik ott, ahol reménytelen. Érzelmi túlcsordulás, hisztérikus igenek és nemek, akarás és tagadás, fényüket veszített párhuzamos séták, semmibe vesző utak, látszólag tétlen idő? Holttá vált írásanyag, játszanak csak az istenek boldogot! Ott az értelem, ahol az ellentmondás is, hogy mert mindenre késő.

2012. június 11., hétfő

Kéksárkányos csésze


A porta legvégén magasló jegenye uralja a helyet, a kapun belépő minden más előtt