Hogy sebeimet...

/Hogy a sebeimet megnézd, ára van/ --  Hét Nap
Azt hittem, Rilke a kedvenc költője, most mégis Sylvia Plathtot idézte (Lázárasszony).
    ,,Öt gyerek anyja vagyok. Sajnos az egyik meghalt...'' - vallja. ,,Fémesztergályosnak tanultam'' - beszélgetünk tovább. Rögtön egyetértünk abban, hogy ezúttal nem mítoszokat építünk, hanem mítoszokat rombolunk. Különben is erről szól a XXI. század. Igaz, itt, Közép-Kelet-Európában a keresztény katolikus vallás ideológiája még ma is a heroikus anyaszerepet szánja nekünk, magyar nőknek, de ők, anno, elestek Egernél... Többek között erről is vitatkozunk. A nő Héra és Hesztia és Szép Heléna. És még ezer arca van...
    - Anya csak egy van. Milyen a te anyaképed? Milyen mintát kaptál otthonról?
    - A családból több nő szolgáltatott mintát. Pozitív vagy negatív jellemvonásaikból alakítottam ki azt a számomra elfogadható modellt, amilyenné szerettem volna válni. Anyai nagyanyám a családért élő, örökösen sütő-főző, minden kérést-óhajt kiszolgálni vágyó asszony volt. De attól, hogy mindig a kedvenc kalácsommal várt, nem szerettem jobban, mint egyébként. Vele ellentétben apai nagyanyám a független nőt testesítette meg a szememben. Nem telepedett rá a családra. Igaz, a fiát a haláláig a saját tulajdonának tekintette, s őáltala dominált. Erős, magabiztos asszony volt, aki tudta ugyan, hogy mi a kötelessége, de emellett voltak saját kedvtelései és szokásai is, amelyekről nem mondott le. Anyám azt mutatta meg nekem, hogyan kell elengedni a gyerekeket, amikor felnőnek. (A gyerekeket akkor kell elengedni - olvastam valahol -, amikor nekünk még szükségünk van rájuk, de nekik mi már nem kellünk az életben való továbblépéshez.) Hagyott felnőni, a hibáimból tanulni. Lehet, hogy könnyebben átvészeltem volna a baklövéseimet, ha tőle kérek segítséget, de így a hülyeségeim sokkal tanulságosabbá váltak. A tudat, hogy ő van nekem, a mai napig biztonságérzetet ad, s nekem ennyi elég is. Aztán kora gyerekkoromtól kezdve sokat olvastam, s az irodalom felejthetetlen nőalakjai is hatottak rám. Pl. a görög mondákból Hesztia, aki a családi tűzhely istennője, egy háttérbe vonuló, csendes, magányos életvédő. Aztán Ursula a Száz év magányból, aki nemzedékeken át fáradhatatlanul kormányozta és irányította a családot...
    - Ezek szerint készültél az anyaszerepre?
    - Épp ellenkezőleg, tudatosan sohasem. Biztosan játszottam babákkal, de én erre nem emlékszem. Nekem ennél sokkal fontosabb volt az, hogy a Krivaja menti bokrok árnyékában olvashattam, töprenghettem. Persze, nem arról, hogy milyen férjem lesz meg hány gyerekem, hanem egyáltalán az életről. Olyan falusi környezetben, olyan erkölcsi normák között nőttem fel, hogy számomra egy pillanatra sem volt kétséges, hogy a nő örökös függőségi viszonyban él a férfiakkal, nincs más választása, másképp nem tud érvényesülni. Így hát teljesen elfogadható volt a számomra az is, hogy apám eldöntötte, szakmát kell tanulnom. Pedig épp tőle örököltem az olvasási szenvedélyemet, és a vágyamat, hogy írni szeretnék, az is ismeretes volt előtte. De az irodalomból nem lehet megélni, mondta ő, és én ebbe teljes alázattal, szelídséggel belenyugodtam. A keresztény hitben felnőtt leánygyermeknek ezek a legfontosabb erényei, ezt sulykolják bele otthon, az iskolában, ezt várja el tőle a környezete. Tehát apám döntése szerint fémesztergályos lettem, majd érettségi után dolgozni kezdtem a kishegyesi Građamont Építőipari Vállalatban. Aztán férjhez kellett menni, mert falun ez lehet a lány egyedüli feladata, életcélja, s ez olyan világos volt számomra, mint a kétszer kettő. A családtól elszakadni nem tudó lányokat ugyanis vénlányoknak csúfolták, a férj nélkül szülőket pedig megesetteknek (hogy az irodalmibb kifejezést használjam). Viszont a férjezett, gyermekes anyákat megbecsülés övezte.
    - Tehát 19 évesen neked is ,,bekötötték a fejedet''. Lénát 20, Tündét 21, Emíliát 26, Rékát 32, Fannit 34 évesen szülted. Hogyan élted meg az anyaságodat?
    - Attól a pillanattól kezdve, amikor az orvos közölte velem, hogy várandós vagyok, elkapott valami eufória. Apránként gyűjtögetni kezdtem a babakelengyét. Kezdetben természetesen két gyermeket terveztünk, de amikor a harmadik is megfogant, már tudtam, hogy biztosan lesz még egy negyedik is. Az élet úgy hozta, hogy ötnek adtam életet, de csak négy fogadta el. Réka ötnapos korában meghalt. Hat évig nem tudtam elfogadni ezt a tényt. A fájdalmamat és szomorúságomat eltitkoltam, hogy megkíméljem a gyásztól az élőket. Aztán egy nőgyógyász azt mondta: ,,Gondolkodni hetven évig is lehet, de szülni csak most.'' Így lett meg Fanni. A környezetem furcsamód reagált. ,,Miért ilyen hamar?'' - kérdezték Léna után. ,,Már megint?!'' - háborodtak fel Tünde után. ,,Harmadik? Minek? Nem szociális esetűek'' - mondta a bábaasszony. Rékával való várandósságomra már legyintettek: ,,A Nagyfarkasék nem normálisak!'' Fanni a szülői önzés legszebb példája. ĺ már a mi magunk örömére jött a világra, és itt, ebben a kertben tette meg az első lépéseket. Már nem vettük körül akkorra aggodalommal, mint a többit, tapasztaltak és nyugodtak voltunk. Húsz évig teljesen és kizárólag anyaként működtem. A hülyeségeimet leszámítva ezek voltak a legszebb éveim. Szinte repültem, annyi energiám volt.
    - Elégedett anya vagy?
    - Életem egyik legfélelmetesebb, legmegrázóbb élménye az volt, amikor felfedeztem, hogy anyaként nem vallottam kudarcot. Sok éven át ugyanis az a hit és bűntudat nyomorított meg, hogy nem vagyok tökéletes anya. Jóllehet teljes lényemmel azt éltem, de a környezet visszajelzései azt is sejtették, hogy valami nincs rendben velem. Minden bizonnyal az a kettősség, ami egész életemet átszövi, átsütött rajtam. Bármennyire Ursula szerettem volna is lenni, nem volt elég erőm hozzá. Néha Hesztia is kívántam lenni, aki a szobájába elvonul egy könyvvel. Mert szerintem egy anyának erre is joga van. A nő sokarcú, sokéletű, az anyaság lényének csak az egyik része. Csakhogy én ezeket a gondolataimat bűnként éltem meg. Aztán rábukkantam Mohás Lívia egyik művére. Azt írja egy helyen: ,,A nem hagyományos női attitűdök megbélyegzése akkor akadályoz a legjobban, ha maga a nő ítéli el önmagát, szorong, feszültséget érez, bűntudattal kínlódik, amiért ő a kollektív írott és íratlan szabályrendszertől eltér - legalábbis szeretne tudatosan, vagy tudattalanul eltérni.''
    - Te pedig szerettél volna eltérni...
    - Kirepültek a családi fészekből az idősebb lányok, s függetlenül attól, hogy már az első várandósságom idején piros ceruzával egy papírra leírtam emlékeztetőül magamnak, hogy elengedem őket, ha annak eljön az ideje, ez csöppet sem volt könnyű feladat. És egyszerre sok időm lett. Aztán 1998. január elsején arra ébredtem, hogy gyönyörűen ragyog a reggeli nap, és tennem kell valamit. Akkor és ott a napfelkeltében megéreztem, eljött az ideje annak, hogy megvalósítsam ,,leányálmaim''. Ettől a naptól kezdve már tudatosan olvastam, olyan könyveket válogattam össze, hogy megtanulhassam az írástudás mesterségét. S ahogy elkezdtem írni, megfeledkeztem az anyasági kudarcélményeimről, kinyíltam a világ felé, új ismeretségeket kötöttem olyan emberekkel, akik a szavak bűvöletében élnek, és lassan-lassan megtaláltam az utamat. A két idősebb lányom nem tudta mire vélni ezt az átváltozásomat, de a még otthon levők nagy lelkesedéssel elfogadták ezt az új arcomat. És ami a legfontosabb, a férjem is mellém állt. ĺ nagyon szereti a független nőt bennem, és büszke rám. Végül is a házasságkötésünk ideje alatt tett fogadalmat nem rúgtuk fel: szövetségben maradtunk 30 éven át. Merthogy a házasság egy férfi és egy nő arról szóló szövetsége, hogy egészségesen felnevelik gyermekeiket. Időközben 5 unokám is született. Biztos, hogy nem vagyok ideális nagymama, de ez már egy másik téma...

Krekity Olga