2010. december 27., hétfő

Ünnep a tükörben

Mennyi sérült ember! De miért pont az én barátaim? És én is sérült lennék, ezért tartozunk egymáshoz? A hasonló hasonlót vonz elvén? Nem tudom. Vagyis igen. Most feleselek magammal, mintha nem lenne jobb dolgom. Igen. Gondoltam beszélgetésbe kezdek valakivel a hálón. Aztán mást gondoltam. Ki lenne bolond ebben az órában, és ezen a napon… amikor a családjával, a szeretteivel…a barátokkal…együtt. Karácsonyfa, alma, ajándék és szeretni kell hangulat.

2010. december 23., csütörtök

Az indián napja


Itt volt? Vagy nem? Mindenféle rémálmok keverednek mindenféle valóságossággal. Ki tud eligazodni itt? Eddig vagy szabad, mondják, miféle ez a szabadság? Eddig? Azután legyint egyet az ember, és elindul befelé, másféle rezervátumot rendez be magának. Befogja a száját, hallgat, keskeny vonal a szája. Kinek jut arról eszébe a csók? Szokásos megszunnyadás. Gyakran fog el az álmosság. A világból kialudni magamat nem lehetséges még. Azért némi haladék. Aludni egyáltalán nem lehet nyugodtan. Meleg szagú nyárdélutánokban öregapám magukra húzta az ajtót, felakasztották a zöld függönyöket. Kockacukor volt a jutalom, ha vigyáztam az alvásukat. Néha róluk álmodom, de elrebben a kép, ha belemoccanok, gyakran ránt görcsbe az emlékezés. Álomban is.

2010. december 9., csütörtök

Irodalmi Jelen - Egérúton a folyóhoz

"Az otthon lakói elfásultak, gyûlölködni se volt kedvük, se egymással, se az újakkal, a beköltözõket nem kérdezték, hogy kifélék, mifélék, de lassan minden kiderült mindenkirõl. A gyerek is nõtt, zavaros történetek között, nagynénje éjszakai lihegése ijesztette, amikor az magán segített a paplan alatt, de kihallatszott hozzá késõbb az is, amikor az újságíró maradt szerelmeskedni. Miért kell simogatni saját magát, azt is kibeszélte: ha éjjel rátör az emlékezés, csak úgy csitulhat benne a félelem. Már egyre durvább képzelgésre van szüksége, hogy a kívánással legyõzze magában a rémségeket."


Az alábbi helyre kattintva az egész írás:


(2004 decemberéből)