2010. február 22., hétfő

Szomszédok a Barát utcában

 (Megjelent a Magyar Szó, Kilátó című mellékletében)

A már régen agglegény korba ért újságíró a harmadik emelet legszebb lakásának egyedül élő tulajdonosa volt, a ház többi lakójában a mindig elfoglalt ember benyomását keltette, és maga is elismerte, hogy meg sem érdemli a gyönyörű kilátást, ha soha nincs ideje kiállni a saját erkélyére és a távolabbi Körút tompult hangjait hallgatni, vagy a ház előtti bokrok alatt vidámkodó rigók tavaszi füttyét élvezni.

2010. február 17., szerda

Mozsár és ibrik


- Bolondok vagytok ti itt mind - dünnyögte dédi, és magára csukta a fürdőszoba ajtóját. Vállvonogatva néztünk össze, már megint kezdi.

Dédi utálta a városi lakást, nem a hálószoba Tiszára néző ablaka érdekelte, vagy az, hogy például a nappali erkélyéről naphosszat bámészkodhatott volna az alatta hömpölygő ember- és autóáradatra, hanem a falut kívánta vissza. - Büdös jön be! - mondta, és korát meghazudtolva vágtatott át a szobán, becsukta, bevágta az ablakot, még a függönyt is elé rántotta: - Nem kell nekem a Tisza sem! - de ez már nyafogás volt a részéről, és leste, hogy na, erre ugyan mit mondunk, vagy teszünk, de mi mentünk a dolgunkra, fejből tudtuk az egész előadást.

2010. február 14., vasárnap

Szerdán tarhonya


(Megjelent a Magyar Szó, Kilátó című mellékletében)

Márta néni a hetedik kerületi lakásából kizárólag a bácskai füstölt szalonna miatt járt rendszeresen a budai piacra. Évekig változatlanul ugyanazon a helyen vette a szalonnát, tenyérnyi darabot egy hétre, és mielőtt a táskájába pakolta volna, szertartásosan megszagolta, félig hunyt szemmel, mélyen magába szívta az illatát. Egyszer félénken rákérdezett: ugyan, miféle füst tartósította? Kukoricadara, bükkfaforgács volt a kurta válasz. Nézett, mint aki nem érti a dolog lényegét. Nem kell mindent tudni, a Nagysága csak élvezze az ízét, nyugtatta meg a kofa, akitől vette, és már a következőnek kanyarította, dobta a tányéros mérlegre a kért darabot.

2010. február 13., szombat

Harangoznak

A cseléd kikísérte a zajos látogatókat és a fontoskodó orvost. Az ápolt egyedül maradt a betegség orrfacsaró bűzével, amelyet szerinte éppen az egészséges emberek hurcoltak a lakásába. A látogatók ugyanakkor megkönnyebbülten szippantottak a kinti friss levegőből, egymáshoz dörzsölték tenyerüket, meglebbentették kabátjuk szárnyát, mintha a látogatás emlékét így gyorsabban űzhették volna el maguktól. A sarkon túl már felszabadultan nevetgéltek, a betegről el is feledkezve rugdosták a földre hullott gesztenyéket. Az orvos hamarosan elköszönt tőlük, egy másik haldoklóhoz ment a szemben lévő házba.

2010. február 12., péntek

Fülesbaglyok a teliholdban - bagolynapoló

Fakult fotó, sarkainál rétegeire válik. A képen férfi, vállán félig hunyt szemmel erdei fülesbagoly. Ember, és a sebesüléséből gyógyuló fiatal madár békéje. A semmilyen más madár tollához nem hasonlítható puhaságot nem felejti el a kéz, mondja a kép gazdája, a férfi a fotóról, mint a finom bársony, folytatja. A baglyokat szeretem legjobban a világon, mondja a fotóért nyúlva, elérzékenyülő szemmel. Kérdésemre, hogy miért éppen a baglyokat, vállvonással felel: nem tudja, csak.

2010. február 4., csütörtök

A dűlőutak fölött a csillagok

Lányom, ha mi meghalunk, tiéd lesz itt minden, mondogatták büszkén nagyszülei, és széles karlendítéssel mutattak el a dűlőutakig, amik körbe folyták a búzával bevetett, vagy kukoricával beültetett területet. Amikor gyerek volt, mindennél jobban gyűlölte azokat a földeket, amiket családon belül csak úgy neveztek, hogy a „miénk”, a „mi földjeink”. Megyünk a miénket kapálni, megyünk a miénkre szalmáért, mondogatták, és egyedül hagyták otthon.

2010. február 1., hétfő

Az akasztott asszony háza

„Az éjszaka feneketlen, a beleöklendezett félelem nyomtalanul nyelődik el. Az éjszaka a magányt szeretők birodalma.” Ennyi beírás volt Mami imakönyvében, se keltezés, se név, se egyéb, várhatóbb bejegyzés.

Mami nem habozik, ha kintről gyanús neszre ébred, sarokig tárja a régi sváb ház súlyos, sok éve nem kulcsolt, de akár több ponton is zárható tölgyfaajtóját, semmit se sajnáló, semmitől sem félő, mindenre elszánt fújtatással rohan a vakságnak, átváltozva már-már nem is emberi lénnyé, így riasztva el akár a gyáva tolvajt, akár a portájára véletlenül tévedt, elkóborolt kutyát.

Címkék

akasztott asszony háza (1) Antus meséi (1) asio otus (1) baleset (1) Balkalonológia (1) Balkán (1) bánáti csend (1) Barát-utca (1) beteg (1) boldogság (2) bombázások (1) boszorkányok (1) bükkfa (2) Columbia (1) cseléd (1) dédi (1) doktor (1) Dombos Fest (2) elfogyott napok (2) elvándorlás (1) erdei fülesbagoly (1) érintések (53) föld (1) fruzsina (1) gang (1) gyaloglás (1) háború (5) haibun (1) hajnali (1) halottak napja (1) harangoznak (1) ház (1) ibrik (1) interjú (1) írás (1) Irma (3) Irodalmi Jelen (1) irodalmi napok (1) irodalom (1) kalács (1) kalap (1) karácsonyi depresszió (1) karázsony másnapján (1) karibi világ (1) kemence (1) kenyér (3) kert (1) kishegyes (7) kishegyesi kaszáló (1) Kissanyi regénye (3) Közegellenállás (1) Közegellenállás 2019 (1) lángos (1) lepény (1) levél a katonaságtól (1) madár a célon túl (1) magány (2) Majtényi Mihály novellapályázat (2) Marquez (1) Matilda (1) menekültek (2) mozsár (1) nagy farkas dudás erika (4) nagysága (1) nfde (3) nfderika (1) novella (1) nyár (2) nyomorult élet (1) olasz baba (1) óra (1) öregség (2) ősz (1) Pecze-kastély (1) piac (1) redőny (1) régi dolgok (1) riport (2) rövidpróza (1) semmiből a semmibe (1) Sikoly (1) sírás (1) szalonna (1) szeged (1) Székács Vera (1) szellemi tulajdon lopása (1) Szerbia (2) szerelem (4) szétvert családok (1) Szombathy Bálint (1) tartalékosok (2) temetés (1) tenger (1) (1) Ujj Zsuzsnna (1) városi (1) vizihulla (1) zivatar (1)