A porta legvégén magasló jegenye uralja a helyet, a kapun belépő minden más előtt
annak a történetét ismerheti meg. Olaszország, Napóleon, lombardiai nyár, sorolja adatszerűen, aztán azzal folytatja, hogy látom-e az ágat, ami szorosan a törzs mellé nőtt, azon halt meg a testvére. Hallgatunk kicsit, illik. A fa ötven éves, feketejegenye, pelyhet nem hullató. Emlékszem-e az Amarcord című filmre: viszi a nyárpelyheket a szél, tavaszi hóesésben a tengerpart. Elszaladt az idő. A cigarettát elfogadja, de csavartat szív. Erősen sárgák az ujjai. Mint öregapám közelében az esti idők, a minden más szagot és illatot elnyomó dohánybűzben. A vízvezeték nyitott árkában játszottunk, a júniusi teliholdtól összeszorult a szív. A házban nincs vezetékes víz, a napon lavórban langyosodik, abban mos kezet, mielőtt az ablaktalan középső szobába mennénk. Hajolni kell, figyelmeztet az ajtó előtt. Az ajtó egy lökésre kinyílik, a zár helyén hiány. Ide még a betörő sem jön. A kinti fényesség után percek kellenek, hogy bent is rendesen lássunk. Homály, első benyomásnak mellbevágó szag, ami nem rossz, inkább furcsa, egyből torokszorító, miközben a hozzá kötődő emléknek nincs is ideje felszínre törni. Olyan, mint amikor nagyon régit és felejtésre szántat álmodunk, és a megrendülés meghatározza a nap további részét. Gyorsul a szívverés, mélyről szakad a sóhaj, szerencsére hamarosan a látás átveszi a szaglás helyét, ettől a rémek a sarkokba húzódnak, biztonság van megint, remény. De a látás sem tág mező tiszta éggel, virágos rét! Nyakba lógó plafon, a meszelésmaradékot a pókháló összefüggő feketéje rejti. A mestergerendában százas szögeken mindenféle férfias életkellék, balta, kézifűrész. Kenyér, penészes csülök, metszőolló, szárazbab. Kakukkfű, menta, zsálya, bodzavirág – erejüket veszített régiek lehetnek, mert láttukra sem idéződik illat. Cseresznyepaprika-fűzér. Kredenc a hatvanas évekből, az üvegét vesztett részben ezerféle doboz, zacskó. Fületlen bögre görbült szögekkel, csavaralátétek repedt pohárban, apró szerszámok. Veteménymagok, virágmagok címkézett zacskókban. Patkányméreg eredeti csomagolásban, öreg zsír üvegben, kolbászhoz szárított marhabél, katonakabátról leszedett gombok drótkarikára fűzve – rákérdezek, gyereknek volt csörgő. Zsírszóda a szappanfőzéshez, a szekrény mellett ott a szappanfőző kanál is és a merítő feketült pléhből. Porfesték, beszáradt ragasztó, ecsetek, traktorgumi belsőjének darabjából és bodzaágból készített légycsapó. A kredenc tetején cipészszerszámok, kaptafák, bőrkötény. Kékfoltos kabát, permetező - rézből! -, kékkő, kötözéshez madzag, háncs. A szoba sarkában a ruhatár: sezlonon halomban nadrágok, pólók, márkás edzőruha, kínai rövidnadrág, vadászmellény, steppelt hálóköntös, ingek, és egy messziről nézve is jobb sorsot érdemlő kabát. Szívfájdító rendetlenség, a hajtogatási ingert elnyomom. Egy zsáknyit kapott, épp ma, mondja pillantásomra. Mosni soha és semmit, hordja, aztán használhatóbbra vált a rakásból. Füstnyomok, doh, salétrom, körben lefordult tapasztás, méter magasig foltokban hiány, sárgaföld a szúette padlón. Rekamié, az ágynemű a körülményekkel ellentétben, rendben. A pokrócon macska alszik, valószerűtlenül fehér. A padlón könyvek, a rakás tetején Esztétikai olvasókönyv, Kis herceg, Hamvas, ókori görögök, Ady. Gázrezsó az éjjeliszekrényen, fölötte polc, néhány edénnyel. Amikor leülnénk végre, fölismerem az egykori mozi székeit, ettől a homályos szobában a hetvenes évek, a filmek varázsa, az olajos padló szaga, a napraforgóhéjon ropogó léptek nesze, csókok emléke éled. A széken még olvasható karcolt nevek, bevésett idő. Az asztalon már a jelen. Műanyagpoharak eredeti csomagolásban, kibontatlan coca cola, három az egyben kávé, amihez a gázrezsón már forr a víz. Otthonérzet, szabadság. És a meglepetés: kéksárkányos csészében kapom a kávét. A csésze legalább igazi, mondja, amikor beleszórja a keveréket. A forróságot hálával telten öleli a tenyér.
annak a történetét ismerheti meg. Olaszország, Napóleon, lombardiai nyár, sorolja adatszerűen, aztán azzal folytatja, hogy látom-e az ágat, ami szorosan a törzs mellé nőtt, azon halt meg a testvére. Hallgatunk kicsit, illik. A fa ötven éves, feketejegenye, pelyhet nem hullató. Emlékszem-e az Amarcord című filmre: viszi a nyárpelyheket a szél, tavaszi hóesésben a tengerpart. Elszaladt az idő. A cigarettát elfogadja, de csavartat szív. Erősen sárgák az ujjai. Mint öregapám közelében az esti idők, a minden más szagot és illatot elnyomó dohánybűzben. A vízvezeték nyitott árkában játszottunk, a júniusi teliholdtól összeszorult a szív. A házban nincs vezetékes víz, a napon lavórban langyosodik, abban mos kezet, mielőtt az ablaktalan középső szobába mennénk. Hajolni kell, figyelmeztet az ajtó előtt. Az ajtó egy lökésre kinyílik, a zár helyén hiány. Ide még a betörő sem jön. A kinti fényesség után percek kellenek, hogy bent is rendesen lássunk. Homály, első benyomásnak mellbevágó szag, ami nem rossz, inkább furcsa, egyből torokszorító, miközben a hozzá kötődő emléknek nincs is ideje felszínre törni. Olyan, mint amikor nagyon régit és felejtésre szántat álmodunk, és a megrendülés meghatározza a nap további részét. Gyorsul a szívverés, mélyről szakad a sóhaj, szerencsére hamarosan a látás átveszi a szaglás helyét, ettől a rémek a sarkokba húzódnak, biztonság van megint, remény. De a látás sem tág mező tiszta éggel, virágos rét! Nyakba lógó plafon, a meszelésmaradékot a pókháló összefüggő feketéje rejti. A mestergerendában százas szögeken mindenféle férfias életkellék, balta, kézifűrész. Kenyér, penészes csülök, metszőolló, szárazbab. Kakukkfű, menta, zsálya, bodzavirág – erejüket veszített régiek lehetnek, mert láttukra sem idéződik illat. Cseresznyepaprika-fűzér. Kredenc a hatvanas évekből, az üvegét vesztett részben ezerféle doboz, zacskó. Fületlen bögre görbült szögekkel, csavaralátétek repedt pohárban, apró szerszámok. Veteménymagok, virágmagok címkézett zacskókban. Patkányméreg eredeti csomagolásban, öreg zsír üvegben, kolbászhoz szárított marhabél, katonakabátról leszedett gombok drótkarikára fűzve – rákérdezek, gyereknek volt csörgő. Zsírszóda a szappanfőzéshez, a szekrény mellett ott a szappanfőző kanál is és a merítő feketült pléhből. Porfesték, beszáradt ragasztó, ecsetek, traktorgumi belsőjének darabjából és bodzaágból készített légycsapó. A kredenc tetején cipészszerszámok, kaptafák, bőrkötény. Kékfoltos kabát, permetező - rézből! -, kékkő, kötözéshez madzag, háncs. A szoba sarkában a ruhatár: sezlonon halomban nadrágok, pólók, márkás edzőruha, kínai rövidnadrág, vadászmellény, steppelt hálóköntös, ingek, és egy messziről nézve is jobb sorsot érdemlő kabát. Szívfájdító rendetlenség, a hajtogatási ingert elnyomom. Egy zsáknyit kapott, épp ma, mondja pillantásomra. Mosni soha és semmit, hordja, aztán használhatóbbra vált a rakásból. Füstnyomok, doh, salétrom, körben lefordult tapasztás, méter magasig foltokban hiány, sárgaföld a szúette padlón. Rekamié, az ágynemű a körülményekkel ellentétben, rendben. A pokrócon macska alszik, valószerűtlenül fehér. A padlón könyvek, a rakás tetején Esztétikai olvasókönyv, Kis herceg, Hamvas, ókori görögök, Ady. Gázrezsó az éjjeliszekrényen, fölötte polc, néhány edénnyel. Amikor leülnénk végre, fölismerem az egykori mozi székeit, ettől a homályos szobában a hetvenes évek, a filmek varázsa, az olajos padló szaga, a napraforgóhéjon ropogó léptek nesze, csókok emléke éled. A széken még olvasható karcolt nevek, bevésett idő. Az asztalon már a jelen. Műanyagpoharak eredeti csomagolásban, kibontatlan coca cola, három az egyben kávé, amihez a gázrezsón már forr a víz. Otthonérzet, szabadság. És a meglepetés: kéksárkányos csészében kapom a kávét. A csésze legalább igazi, mondja, amikor beleszórja a keveréket. A forróságot hálával telten öleli a tenyér.
Megjelent a Magyar Szó, Érintések rovatában, június 5.
