A következő címkéjű bejegyzések mutatása: háború. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: háború. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. március 17., csütörtök
Tartalék élet
2011. március 7., hétfő
Győzelmek és vereségek ideje - magánháborúink '99
1999 márciusának egyik tavaszillatú délutánján én még a tervezett közös életünkről beszéltem, amikor ő az egyre hosszabb hallgatásaival éreztette, hogy nem akarja annyira az összeköltözést. A félig kész házának teraszáról néztük a délnek tartó forgalmat, már szótlanul mindketten. A közeli laktanyából nagy zajjal vonultak ki a harckocsik, katonai teherautók. Ne találkozzunk többet, mondtam elköszönéskor, inkább csak próbára akartam tenni őt, megbántottan a hosszú hallgatásoktól, de azt felelte rá, hogy jól van. Másnaptól még a tanáriban is kerültük egymást.
A háború első napjától iskolaszünetet volt, nem is találkozhattunk. Néhány napra rá újrakezdte: hajnalonként az ablakomba tavaszi virágokat rakott. Később jobb sorsra szépült, korai rózsákat. Szirmukra írta a nevem, és azt, hogy szeret. Sárga rózsákra kék irónnal írt, bely ukadtak a betűk.
2011. február 15., kedd
Tavasz a Szélső utcában -- 1999, Szerbia, háború ideje
(ezerkilencszázkilencvenkilenc április eleje)
1.
A falusi házak kapuját egészen az utóbbi időkig nem zárták, közvetlenül a háborúk előtt és alatt sem, még akkor sem, amikor idegenek özönlötték el a vidéket. Aztán minden elcsendesedett, az idegenek közül sokan végleg a faluban maradtak. Az őslakosok előkeresték a régen elkallódott rozsdás kapukulcsaikat, zárakat és reteszeket szereltek föl az előszobaajtóikra.
2011. január 26., szerda
Dejà vu
Kivételesen egy nem igazán szépirodalmi részlet kerül ide. A Népszava Szép Szó mellékletében jelent meg - még 2003-ban. És többet nem is mondok róla, íme az írás:
Dejà vu
"… olvasom, hogy kétszázan tüntettek Belgrádban, a nagy tüntetések városában, gondoltam is, hogy nagy depresszió lehet nálatok. Illetve valami hasonló, mint ami itt: nem értik az emberek, hogy mi köze van ennek a balhénak a saját sorsukhoz. Ami azért Jugoszlávia esetében (vagy hogy is hívnak most titeket) mégiscsak furcsa, mikor éppen az USA-hoz nektek igenis sok közötök van, ugye..." (levél, 2003. február)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Címkék
Antus meséi
(1)
Balkalonológia
(1)
Balkán
(1)
bánáti csend
(1)
boldogság
(2)
bombázások
(1)
boszorkányok
(1)
Dombos Fest
(2)
elfogyott napok
(2)
elvándorlás
(1)
érintések
(53)
föld
(1)
gang
(1)
gyaloglás
(1)
háború
(4)
haibun
(1)
halottak napja
(1)
írás
(1)
Irma
(3)
Irodalmi Jelen
(1)
irodalmi napok
(1)
irodalom
(1)
karácsonyi depresszió
(1)
kemence
(1)
kenyér
(2)
kert
(1)
kishegyes
(3)
kishegyesi kaszáló
(1)
Kissanyi regénye
(3)
Közegellenállás
(1)
Közegellenállás 2019
(1)
lángos
(1)
lepény
(1)
levél a katonaságtól
(1)
magány
(1)
Majtényi Mihály novellapályázat
(1)
menekültek
(2)
nagy farkas dudás erika
(1)
nfde
(1)
novella
(1)
nyár
(2)
nyomorult élet
(1)
olasz baba
(1)
óra
(1)
öregség
(2)
ősz
(1)
Pecze-kastély
(1)
riport
(2)
rövidpróza
(1)
semmiből a semmibe
(1)
Sikoly
(1)
sírás
(1)
szellemi tulajdon lopása
(1)
Szerbia
(2)
szerelem
(4)
szétvert családok
(1)
Szombathy Bálint
(1)
tartalékosok
(2)
temetés
(1)
tenger
(1)
tó
(1)
zivatar
(1)
