A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Balkán. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Balkán. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 7., hétfő

Győzelmek és vereségek ideje - magánháborúink '99

1999 márciusának egyik tavaszillatú délutánján én még a tervezett közös életünkről beszéltem, amikor ő az egyre hosszabb hallgatásaival éreztette, hogy nem akarja annyira az összeköltözést. A félig kész házának teraszáról néztük a délnek tartó forgalmat, már szótlanul mindketten. A közeli laktanyából nagy zajjal vonultak ki a harckocsik, katonai teherautók. Ne találkozzunk többet, mondtam elköszönéskor, inkább csak próbára akartam tenni őt, megbántottan a hosszú hallgatásoktól, de azt felelte rá, hogy jól van. Másnaptól még a tanáriban is kerültük egymást.
    A háború első napjától iskolaszünetet volt, nem is találkozhattunk. Néhány napra rá újrakezdte: hajnalonként az ablakomba tavaszi virágokat rakott. Később jobb sorsra szépült, korai rózsákat. Szirmukra írta a nevem, és azt, hogy szeret. Sárga rózsákra kék irónnal írt, belyukadtak a betűk.