Divat lett kenyérért a szomszéd faluba karikázni, friss és meleg, de főleg, mert illúzió. Á, mondja Irma, ez sem igazi, és fintorral tolja félre a fogyókúra fő ellensége kenyeret. Színe, állaga, illata elsőre az, de még másodikra is a régit idézi, csakhogy az orr, a szív nem felejti el a fontosat, és ha a gyomrot be lehet csapni néhány falattal, az első kettő érzékszervet nem. Igazi kenyér, hinné Irma, közben sóhaj, hogy bizony a liszt más, a kemence más, és gyanús, hogy a recept sem öreganyja-féle, vagy a néhai sarki péké. Mindegy, hogy melyik pékre gondol, mert számos sarkon volt pék, de mindegyikre jellemző sajátosságokkal.
Hol vannak azok az idők? Több ez, mint üres és értelmetlen múltsirató! Inkább jogos panasz az elvitatott jogért, hogy legalább a kenyere legyen rendes az embernek, ha az ételei java inkább betegít, mint egészség.
Öregapám azt mondaná, szégyen és gyalázat, hogy mi kerül az asztalra! Ő még gyakran emlegette azt, hogy szégyen és gyalázat, viszonylag jól körülhatárolható emberi tettek, megnyilvánulások csoportjára használta – ha azok szembe mentek a józan ésszel, rendet zavartak, vagy a szokásokat bolydították. Szégyen volt mosdatlanul kilépni a házból, rosszul kötni a hosszú, fonott haj végén a masnit, rendetlenül tartani a házat, az udvart, az istállót, de a péknek elrontott kenyeret sütni az már egyenesen gyalázatos dolognak számított, pedig bizonyára ritkán fordult elő, hogy egy egész sütés rosszul kelt meg, vagy túlsült, mert a pék felesége lefoglalta a segédet, miközben az ura kivételesen megszunnyadt a körtefa alatti padon.
Jenő, hogy udvaroljon Irmának, most kemencét építene, már nagytéglákat is szerzett egy öreg ház bontásából, azt mondja, drágább, mint az új. Koccan a laphoz a tégla éle, hallom-e a hangot, mert ha így szól, akkor a kemence építéshez pont jó. Nem értek hozzá, régen cserépből és vályogból, hosszan tartó kiégetés, aztán mégis megrepedt és füstölt, mondom.
Irmát nem hatja meg, inkább kötekedik, hogy Jenő tisztára a józan esze ellen cselekszik, mert ha tavaly alig volt tüzelője, most azért az egy kenyér kedvéért udvart fűteni hülyeség, inkább építené a kemencét a házba, hogy télen majd egy füst alatt kenyér is legyen és meleg is. Kuckóval képzeli azt a kemencét, padkával, januárban száradó paprika füzérek illatával, gömbölyödött macskával, meg mindennel, amivel egy kemence jár. De húsz kiló illatos fát elpazarolni a nyári forróságban, hogy aztán csak dagadjanak világnak, mert a házi friss kenyérből soha sem elég, hosszú hetek után unja meg az ember, és ha elfogy a kacsazsír, jobbára csak akkor. És mit tudsz te, Jenő arról, hogy ha fa nincs, mi kell ahhoz, hogy a láng szépen körülnyaldossa a kemence falait? Hogy balról tüzelsz, aztán jobbról, és hogy a belső tér mikor elég forró? Kétórányi türelem, trükkök és titkok, és akkor hol van még a kenyérkészítés, öregtészta, élesztő, dagasztás, kelesztés és mindezekből mennyit és meddig?
Irmának egészen más baja lehet, mondja erre Jenő, és aztán sorolja, hogy megvizezett cukros kenyér, cipó és vekni, Krivaj-part és kacsazsír, lila hagyma karikái, hangyák a morzsán, katonasághoz küldött, csomagban megpenészedett vekni fölötti pityergés. Azt is mondja, hogy még hallja a hosszú pengéjű kés hangját, ahogyan az keresztet karcol a vastag, pernyés kéregre. Hogy eldobni bűn volt és vétek, legföljebb megehették a disznók a maradékot, bele a forrázott moslékba, és ha meghűlt, kézzel szétnyomkodni. Kemencebontás, kormos kéménytéglák. Kiscserép az újhoz. A kemence belső kitapasztása élmény, bújjon be a gyerek, könnyebben befér! Aztán túlságosan gyors kiégetés, újra és újra füstölt. Kemenceszag, föld és tűz, nyers füst. Kuckó. Keskeny. Gebe, vérszegény gyereknek játszani barlang, rejtek, otthon. Ha Irma inkább a házba akarja azt a kemencét, meggondolja még. http://www.magyarszo.com/hu/static/szerzo_author/?id=90
